Nem az számít, honnan jövünk, hanem hogy közben mivé válunk.
Jessica vagyok, onnan, ahol a házak mögött mintha lassabban telik
az idő, és ahol a nevek előtt gyakran megelőz az ítélet. Egy
helyről, amit sokan csak címkékkel ismernek, de kevesen
történetekkel – egy helyről, amely mára szegregált térként él a
köztudatban.
Nem én választottam, hová születek. Senki sem választja. Mégis
innen indultam, és bennem mindig ott volt a hit, hogy elérhetem
azt, amit elképzelek – függetlenül attól, honnan jövök.
Gyerekként sokszor csendben maradtam. A szavak néha nehezebbek
voltak, mint a hallgatás. De lassan megtanultam, hogy a hangom
akkor is létezik, ha nem mindenki akarja meghallani.
Elértem célokat, amelyek egykor távolinak tűntek, és tudom, hogy
ez még csak az út eleje. Nem a származásom határozza meg, ki
vagyok, hanem az, amit napról napra felépítek magamban –
kitartással, hittel és reménnyel.
Sokan gondolják, hogy a származás határt húz az ember köré. Én
inkább történeteket látok benne: embereket, sokféleséget, olyan
életeket, amelyek nem férnek bele egyetlen mondatba.
Nem az számít, honnan jövünk, hanem hogy közben mivé válunk. És
hogy közben ne felejtsük el: a világ legapróbb pillanatai is
képesek fényt adni.
A kitartás nem hangos. Inkább csendes, de makacs. És valahogy
mindig továbbvisz mert kitartó szív mindig utat talál.