Ella

"A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem."

Ella
A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem.

A nevem Ella, örülök és köszönöm, hogy meghallgatsz. Pedagógus vagyok, és egy lány, aki hisz abban, hogy a szavaknak ereje van.

A „Ne féljetek” nem csupán egy mondat, hanem egy üzenet minden roma fiatal számára: merjetek hinni önmagatokban, küzdeni az álmaitokért, és ne hagyjátok, hogy a nehézségek meghatározzanak titeket.

Már kisiskolás koromban is érzékeltem, hogy a roma gyerekeknek gyakran többet kell tenniük a jobb eredményekért és az elfogadásért. Ezért is fontos számomra az oktatás ügye. Akkor még nem értettem ennek a teljes súlyát, de később annál inkább.

Számomra mindez akkor vált igazán fontossá, amikor a saját életemben is megtapasztaltam azokat a szavakat és megjegyzéseket, amelyek sokszor negatívak voltak.

Közvetlenül a családomban élhettem át, hogy egy embernek milyen sok sztereotípiát kell leküzdenie a származása miatt. Láttam, hogy ebben a világban nem mindig elég rátermettnek lenni vagy megfelelő képességekkel rendelkezni egy adott feladathoz. Az áttörést viszont nem közvetlenül a saját bőrömön tapasztaltam meg, hanem a családtagjaimon keresztül – mégis ez hatott rám a legerősebben.

Átéreztem, milyen az, amikor valakit vagy a családját megkülönböztetik, hátrányos helyzetbe hozzák a származása miatt, vagy éppen megpróbálják eltiporni. Ezek a helyzetek azonban nem megtörtek, hanem még erősebbé tettek.
Ezekben az időkben még nagyobb lett bennem a vágy arra, hogy küzdjek, bizonyítsak, és megmutassam: az ember értékét nem a származása határozza meg, hanem az ereje, a kitartása és az, hogy mennyire hisz önmagában.

Ezek az élmények és tapasztalatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy pedagógus lettem. Ugyanakkor személyesen azt tartom a legfontosabbnak, hogy a sikereinket ne különlegességként kezeljük, hanem természetes dologként. Csak így érhetünk el még nagyobb elfogadást, és csak így tudunk együtt közösen egy szebb jövőt építeni. Mert mi, romák is ugyanúgy képesek vagyunk elérni a céljainkat, megvalósítani az álmainkat, és azzá válni, amivé szeretnénk – ugyanúgy, mint bárki más a világon.

Higgy magadban akkor is, amikor más nem hisz benned, és mindig kerekedj felül a félelmeiden. Mert a szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem.